CímlapAktualitásokNyár, vízpart, pihenés!

Nyár, vízpart, pihenés!

 

Annak érdekében, hogy pihenésük, nyaralásuk gondtalanul végződjön, kérjük, szívleljék meg tanácsainkat és tartsák be a szabad vizeken való tartózkodás alapvető szabályait.




Ahhoz, hogy a víz jó barát maradjon, érdemes szeszélyeivel megismerkedni. A víz felszínét figyelve megállapítható a folyás-sodrás iránya és nagysága, látható az örvények helye. Az örvények elsősorban ott alakulnak ki, ahol a folyó medrében valamilyen tárgy található, pl.: hídpillér vagy más fizikai akadály. Minél gyorsabb egy folyó és minél nagyobb tárgy található a vízben, annál nagyobb, intenzívebb az örvény, ezáltal veszélyesebb is.
Természetes fürdővízben fürödni a kijelölt fürdőhelyen, illetőleg ott lehet, ahol a fürdés nem esik az alábbi tiltó rendelkezés hatálya alá.
 

TILOS FÜRDENI:

 

- hajóútban,
- a hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében,
- vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében,
- kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt zárt vízisí és vízi robogó (Jet-Sky), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomások területén,
- egészségre ártalmas vizekben,
- a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben,
- éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízterület megvilágított, és legfeljebb a mélyvíz határáig,
- ahol azt tiltó tábla jelzi.
 
Kérjük, hogy a tiltó rendelkezés hatálya alá tartozó vízterületeken saját biztonságuk érdekében ne fürödjenek!
 
Jó tudni, hogy aki tiltott helyen fürdik nemcsak testi épségét, életét veszélyezteti, hanem szabálysértést is elkövet, mely húszezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
 
Szabadvizek mentén legbiztonságosabb a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki. Itt vannak meg a feltételek, amelyek lehetővé teszik - szükség esetén – a gyors mentést. Itt rendelkezésre áll a gyors és szakszerű mentéshez a személyi és tárgyi feltétel. Azonban itt is ügyelni kell, hogy a fürdőhelyet kijelölő bóják között történjen a fürdőzés, mivel a biztonság itt garantálható.
 
A fürdőhely határait a parton 60×30 cm méretű, fehér alapú, kék hullámzó vízen fekete felsőtestet ábrázoló táblával, a vízen vörös-fehér függőlegesen csíkozott, henger alakú, legalább 50×50cm-es bójákkal jelölik. A 120 cm-nél mélyebb víz határát tavakon és állandó vízterületeken „120 cm” feliratú, folyókon „mély víz” feliratú, a fürdési tilalmat pedig 60×30 cm méretű, fehér alapú, kék hullámzó vízen fekete felsőtestet ábrázoló és átlósan 3 cm széles piros csíkkal áthúzott táblával jelölik.
 


Néhány jó tanács:

 

- Gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek!
- Ne fürödjön közvetlenül étkezés után, teli gyomorral!
- Szeszesitaltól befolyásolt, gyógyszer vagy kábító hatású más szer miatti bódult állapotban tartózkodjon a fürdőzéstől!
- Napozás után testét zuhanyozással, vagy más módon hűtse le, felhevült testtel soha ne menjen a vízbe!
- Lehetőség szerint ismerje meg a fürdésre igénybe venni kívánt vízterület sajátosságait, mederviszonyait, tájékozódjon a várható időjárásról és a segélykérés módjairól!
- Szív- és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek!
- Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt (gumicsónak, gumimatrac), azon lehetőleg ne aludjon el!
- Az úszóeszközök (vízibicikli, gumimatrac, illetve más felfújható eszköz) használata szintén fürdésnek minősül, így ezek használatára is a fürdés szabályai vonatkoznak. Fürdőzők közelében úszóeszközöket használni csak úgy szabad, hogy azok a fürdőzőket ne veszélyeztessék.
- Gumimatrac, vízibicikli használata során felhevült testtel nem szabad vízbe ugrani, és ne ugorjanak a vízbe anélkül, hogy előzetesen nem győződtek meg a meder mélységéről. Fejest ugrás a sekély vízbe súlyos sérülést okozhat!
- A szélben elsodródott fürdőeszközök, felfújható vízi játékeszközök után ne ússzanak, mert életüket veszélyeztetik, ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak a felfújható eszközön míg a segítség megérkezik és ne hagyják el azt!
- Ha fázik, remeg a vízben, azonnal menjen ki a partra és törölközzön vagy szárítkozzon meg!
- Ismeretlen helyen ne ugorjon vízbe, ugyanis a vízfelszín alatt található és nem látható kövek, cölöpök, karók és egyéb tárgyak maradandó csigolya- és gerincsérülést, rosszabb esetben akár halált is okozhatnak!
- Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentő-gallér használata. Az úszógumi használatánál figyelembe kell venni -mivel egységes méretben készülnek-, hogy ha nem megfelelő szorosságú, akkor a használója könnyen kicsúszhat belőle, ha pedig túl szoros, felbillenés esetén fizikailag nehéz a megfelelő testhelyzet újbóli felvétele, ezért ez könnyen végzetessé válhat. A karúszó nem nyújt megfelelő biztonságot! Biztonságos például a megfelelő méretű, nyakgallérral rendelkező mentőmellény.
- Gyermeket még a vízparton sem hagyunk felügyelet nélkül!
- Gyermek és ifjúsági csoportok esetén a csoport vezetőjének a fürdőzők létszámának megfelelő számú, úszni tudó és a vízi mentésben jártas felnőtt személyekből figyelő és mentőőrséget kell állítania.
 
Biztos talaj nélkül

A vízi sportolás is veszélyeket rejt magában. Minden folyón a víz áramlását befolyásolja a meder alakzata, a part szegélye. A folyóvizek sodorvonalát leginkább a hordalékok mozgásáról ismerhetjük fel. Ezen a részen halad a leggyorsabban a víz. Ha lefelé haladunk a vízen, érdemes a sodorvonalat használnunk, ha pedig az áramlással ellentétesen, felfelé, kerüljük el ezt a vonalat. Csónakunk épségét veszélyeztethetik az álló hullámokat okozó sziklák, kőhányások. Ha nem figyelünk erre a hullámzásra, a víz alatti akadályon könnyen felborulhat csónakunk. Ha mégis ráfutunk egy zátonyra, rögtön szálljunk ki a csónakból, tehermentesítsük azt. A csónak felborulásának veszélye miatt fontos, hogy ha gyerekek is vannak velünk, legyen rajtuk mentőmellény. A kapcsolódó jogszabályok értelmében 16 év alatti és úszni nem tudó személy köteles a csónakban mentőmellényt viselni.

Ne feldkezzünk meg a csónak kötelező tartozékairól sem, melyek a következők:
- mentőmellény - a csónakban tartózkodó kiskorúak és úszni nem tudó felnőttek együttes számának megfelelően,
- evező - a csónakban tartózkodó személyek számának és a csónak hajtásának megfelelően, de legalább 1 db,
- horgony - 1 db, a csónak horgony nélküli tömegének legalább 5%-ával egyenlő tömegű horgony (a horgony a mederhez történő ideiglenes rögzítésre alkalmas, más számára veszélytelen kialakítású eszközzel, tárggyal helyettesíthető),
- kikötésre és horgonyzásra alkalmas, és megfelelő állapotú kötél vagy lánc - legalább 10 fm,
- legalább 1 liter űrméretű vízmerő eszköz - 1 db,
- fehér kézi villamos jelzőlámpa tartalék izzóval és tartalék elemmel - 1 db,
- a csónak üzemben tartójának nevét és lakcímét (telephelyét) tartalmazó - a csónaktesten belül tartósan rögzített - tábla.

Ne ijedjünk meg a nagyobb hajók keltette hullámzástól, az ilyen hullámzás csupán sekély, szűk vízszakaszon jelenthet problémát a partvonalról visszacsapódó reflexhullámok miatt. Kellemetlen lehet még a folyásiránnyal szemben fújó szél hatása is, különösen, ha a szél okozta hullámzást felerősíti a hajóktól eredő hullámzás.
A szél elsodró hatását kormányzással kell ellensúlyoznunk. Minél erősebb a szél, annál inkább kell csónakunk orrát a szél ellen tartani.

A folyón haladva figyelnünk kell a partszakasz közelében veszteglő hajók kötelére is. Imbolyogva közlekedő csónakot, kenut lehetőleg nagy ívben, jobbra tartva kerüljük ki, lehet, hogy annak evezőse nem tud irányt tartani, könnyen nekünk ütközhet. Ha másik csónakot előzünk meg, ezt is annak jobb oldalán tegyük. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a nagy hajók nem fognak minket kikerülni, ezért jobb, ha a part közelében evezünk.
 
Bízunk abban, hogy megfogadja tanácsainkat és betartja az Ön és embertársai biztonságát szolgáló szabályokat, ezáltal kellemesen és gondtalanul pihenhet, szórakozhat és élvezheti a nyár örömeit a szabad vizeken.
 
Kellemes és gondtalan pihenést kívánunk!
 
Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság
 

Nagymarosi Vízirendészeti Rendőrőrs


 

Eseménynaptár

P máj. 25 @18:00 -
Ismerkedjünk meg a kadarka szőlővel és a belőle készült borokkal!
Szo máj. 26 @10:00 - 07:00
Nyitott Pincenapok Nagymaroson
Szo máj. 26 @18:00 -
Kórus est
Szo jún. 02
Gyereknap
V jún. 03 @17:00 -
Trianoni megemlékezés

Hírlevél