CímlapNagymarosKöszöntő

Köszöntő

Szeretettel üdvözlöm Nagymaros honlapján!
Petrovics László vagyok, Nagymaros polgármestere.

Nagymaros, - melyet az ország legszebb fekvésű települései között tartanak számon - a Dunakanyarban, Budapesttől mintegy 50 km-re, a Duna bal partján fekvő hangulatos kis város. A település festői környezetben, főként a Duna völgyében, a dombhátakon és a hegyekről lefutó völgyekbe hosszan beékelődve várja az idelátogatókat.

Környezete természeti szépségekben és kultúrtörténeti emlékekben egyaránt bővelkedik.
A települést a középkorban alapították, első okleveles említése 1257-ből származik, azonban a kőkortól kezdve találtak régészeti leleteket, ami bizonyítja, hogy szinte folyamatosan lakott hely lehetett. A német telepesek által lakott Nagymaros 1324-ben városi rangra emelkedett, melyet 9 királyunk is megerősített. A XX. Században sokáig mint község szerepelt, de 1996-ban visszakapta a városi rangját.

 

Az itt következő oldalakon bővebben megismerkedhet a város történelmével és nevezetességeivel, tájékozódhat rendezvényeinkről és egyéb aktuális hírekről, továbbá ügyintézéséhez minden szükséges információt és elérhetőséget igyekeztünk feltüntetni.
Az önkormányzati oldalon megismerheti a Képviselő - testület és bizottságaink összetételét és elolvashatja a testületi üléseken hozott határozatokat is.

Örülünk, hogy ellátogatott honlapunkra és remélem, személyesen is üdvözölhetjük Önt városunkban!

 

Eseménynaptár

P febr. 10 @18:00 -
Chardonnay borok kóstolója
Szo febr. 11 @19:30 -
Sváb batyubál
Szo febr. 18 @17:00 -
Nagymarosi Borverseny
Cs márc. 15
Ünnepi megemlékezés
Szo márc. 24
30 éves a NAKE - ünnepi Tavaszi Tárlat

Hírlevél